Frissítve: 2017.10.29

Facebook Oldal

Túl az első nagypályás edzőmérkőzésen U15: Galgagyörk SE - Aszód FC 4:0

 

Augusztus 29-én klubunk U15-ös csapata a 3. hete tartó felkészülési időszakában lejátszotta az első nagypályás edzőmérkőzését. A csapat a tavalyi félpályás bajnokság után - PMLSZ Nagykátai csoport U13-as utánpótlás bajnokság, ahol sikeresen megszerezte a 3. helyet, az idén már nagypályás bajnokságban vesz részt. Ez nagyon új lesz a társaságnak. Több szempontból is.
Galgagyörk meghívásának tettünk eleget, amikor elfogadtuk a meghívásukat egy edzőmérkőzésre. Ők tavaly háromnegyed pályán (a két tizenhatos között a nagypálya teljes szélességében) játszották a korosztályos bajnokságukat, így több tapasztalatra ill. némi előnyre tettek szert.
A mérkőzés 4-0-ás(3-0) hazai győzelemmel zárult, amire a fentebb említett előzmények tükrében számíthattunk is.
A csapatunk most még "idegenül" mozog a "megnövekedett pályán", de több remek megmozdulás is volt. Az U15-öseinknek ez egy úgymond gyakorló év lesz. Jövőre ugyanebben a korosztályos bajnokságban vehetnek részt, s akkor már több tapasztalattal.
S íme az összeállítás, amiben a csapat a mai napon játszott:

Kassai Attila (Pethő Adrián 46.p)    -    Horváth Anett, Vati Gábor, Lados Kristóf, Szabó Tamás    -   Bozsik Gergő( Mogyorósi Fanni 28p.) Szászi Bálint(Széles József 32. p) Deák Mihály, Tasnádi Norbert,    -    Kalcsó Péter, Zádeczki Ádám(Bíró Ádám, 38 p. Széles Gergő 57 p.)


Köszönjük a szívélyes vendéglátást Galgagyörk csapatának és edzőjüknek Csapó Antinak!