Frissítve: 2017.08.20

Facebook Oldal

Téli átigazolás... Fókuszban: Vaszil Ádám

Egy hónappal a bajnoki rajt előtt, már az összes aszódi csapat javában készül a tavaszi szezonra. Ifjúsági csapatunk az alapozást január második hetében kezdte. Mondhatni a legideálisabb körülmények mellett, hiszen a csapatnak lehetősége van Gödöllőn, műfüves pályán edzeni.

Ami a játékoskeretet illeti, több mozgás is volt a téli pihenőidőszak során a csapatban. Többen úgy gondolták, hogy nem kívánják folytatni a labdarúgást ezért abbahagyták a focit. Szerencsére voltak többen is, akik máshogy gondolták: Vaszil Ádám a télen igazolt Aszódra.

Mutatkozz be kérlek a szurkolóknak, mesélj egy kicsit magadról.

Vaszil Ádám vagyok 19 éves. Turán lakom és a Petőfi Sándor Gimnáziumban tanulok Aszódon. A foci mindig is fontos szerepet töltött be az életemben. Kiskorom óta a Tura VSK csapatában játszottam kisebb nagyobb megszakításokkal. 2012-ben kaptam egy megkeresést a Vácszentlászló SE felnőtt csapatától, nem tartottam magam késznek egy felnőtt csapathoz, de azt mondtam miért ne. Az őszi szezonra való felkészülést velük csináltam végig, ennek ellenére csak egy bajnoki mérkőzést játszottam.

Hogyan kerültél kapcsolatba az Aszód FC-vel, miért döntöttél úgy, hogy ide igazolsz?

A Vácszentlászlói történetet folytatva, a bajnokság első mérkőzése után sajnos olyan, (szerintem felesleges dolgokat) vártak el tőlünk új játékosoktól. A csapatomért sok mindent megteszek de ezek számomra teljesíthetetlen elvárások voltak. Így ott hagytam a klubbot. Másfél hónappal ezelőtt kerültem kapcsolatban az Aszód FC csapatával vagyis az egyik ifi játékossal Kerényi Dániellel, aki megkérdezte tőlem nincs-e kedvem Aszódon játszani, régóta vonzott, hogy ismerős arcok előtt játszhassak és egy olyan csapatban ahol elismerik azt amit csinálok.

Lassan egy hónapja zajlik a felkészülés,milyen a hangulat a csapaton belül?

Igen, remek munka folyik, úgy gondolom, hogy egy ütőképes csapat lehetünk a felkészülés után. Hála a csapat és Kvaka Zsolt hozzáállásának. Úgy jöttem ide, hogy nagyon nehéz lesz beilleszkedni ebbe a csapatba mivel idejön egy srác másik városból szinte semmi ismeretséggel, de ez nem így volt. Az első pillanattól kezdve megtaláltam a csapattársaimmal a közös hangot és ami még meglepő volt, hogy nem nekem kellett nyitnom, hanem ők nyitottak felém. Sorra jöttek a kérdések, és a kijelentések "Örülünk hogy ide jöttél!".
Nagyon örülök hogy ehhez a csapathoz tartozhatok én is.

Hogyan látod, mire lehet képes a csapat a tavaszi idényben?

Véleményem szerint az első és legfontosabb elvárás az edzőnk és a közönség felé is az lehet, hogy minden meccset szívvel-lélekkel játszunk végig és sose adjuk fel. De emellett szoros és izgalmas mérkőzéseket kell játszanunk, a jelenlegi formánk szerint minél több győzelemmel.

Mik az egyéni céljaid a jövőben?

Jelenleg egyéni célokról nem igen tudok beszélni, hisz nekem most a legfontosabb, hogy ahol tudok lendítsek a csapat játékán. Nem én akarok lenni a legjobb, legmenőbb játékos, ilyen nincs. Itt csapatról beszélünk és ha a csapat hozza a jó formát beszélhetünk jó játékosokról is.

Szerinted miben kellene legfőképpen javulnia a csapatnak?

Egyetlen dolgot tudnék kiemelni ami még néha előjön az edzések során, ez nem más mint a fegyelem. Mikor idejöttem szinte sehol sem volt, de most már látom a tiszteletet és azt a fegyelmet ami az edző munkájához és a csapat fejlődéséhez szükséges. De a pályán kívül persze megvannak a különböző hülyeségeink amik teljessé teszik ezt a csapatot.

 

Az interjút készítette: K.E