Frissítve: 2017.10.29

Facebook Oldal

Új szezon, új remények...

A hosszú és forró nyár utolsó harmadára értünk. Augusztus 16-án rajtol a 2015-2016-os labdarúgó bajnoki szezon a "mennyei" megye II-ben és mindjárt igazi Galga-menti rangadóval kezdünk, hiszen csapatunk a tavalyi bajnokság ezüstérmesét fogadja hazai pályán. A mérkőzésre tehát augusztus 16-án vasránap, délután 17 órakor kerül sor Aszódon.
A nyári felkészülés ideje alatt természesen a felnőtt keret is változott. Idény közben távozott Miklósi Tamás, Virtyó Norbert (Csővár SE), majd a nyári szünetben kapusunk Ráfel Dániel (Iklad KSC), valamint a két Madarász testvér, Ádám és László. 
Érkezett Darabont Dániel kapus, Kerényi Dániel, Kertész Kristóf, Bartha Norbert (Gödöllői SK), Máthé Tamás kapus, Müller Péter (GEAC), Szűcs Tibor, Kele Ádám, Katona Miklós (Galgahévíz SE), Tolmácsi Ákos (Bagi TC'96), Csendom Kristóf (Veresegyház), 

Örvendetes, hogy felnőtt csapatunkban egyre több aszódi nevelésű játékos kap szerepet. A nyári felkészülési időszakban - dacára a folyamatos nagy hőségnek - több felkészülési mérkőzést vívtunk, váltakozó eredménnyel. Az első nagy feladat majd vasárnap Iklad ellen következik. Reméljük, minél több szurkoló kilátogat majd a modern és kényelmes lelátóval ellátott, szépen karbantartott aszódi sporttelepre.

Utánpótlás csapataink is megkezdik a felkészülést az őszi szezonra, augusztus 13-án 18 30-kor Iklad U19 csapatával játszanak edzőmérkőzést. U19-es csapatunk új edzővel vág neki az új bajnokságnak, a csapatot a küldföldre távozott Kvaka Zsolt helyett felnőtt együttesünk játékosa Sárga László trenírozza majd. Kvaka Zsoltnak köszönjük eddigi áldozatos munkáját és visszavárjuk, Sárga Lászlónak pedig sok sikert és győztes mérkőzéseket kívánunk!