Frissítve: 2017.10.29

Facebook Oldal

Évzáró vacsora keretében értékelte az Aszód FC vezetése az őszi szezon eredményeit

Az év zárásaként Dobes Attila elnök-edző értékelte az ifjúsági és felnőtt csapat őszi szereplését, kiemelve a pozitívumokat és a negatívumokat is. A bajnoki táblázatra tekintve felemás szezonon vagyunk túl. Jól indult a felnőtt csapat, hiszen a Magyar Kupában az FC történetében először feljutott az országos főtáblára (a legjobb 64 közé), ahol az NB II-es Eger FC ütötte el a továbbjutástól. A bajnokság is jól indult, hiszen az 5. forduló után még a 3.helyen álltak, a sorozatos sérülések miatt azonban a végére elfogyott a keret, az edzéslátogatottság hiánya pedig meglátszott a csapat játékán és az eredményeken is. Az utolsó öt fordulóban már csak két döntetlenre futotta, így a 10. helyen várjuk a tavaszi folytatást.

Kovács Tamás alpolgármester az induló társasági adó felajánlásokat felhasználó projektről tartott rövid beszámolót, míg Sztán Istvánpolgármester a közelgő centenáriumi évfordulóra hívta fel a figyelmet.

A vezetők nevében minden játékosnak, támogatónak, szurkolónak boldog karácsonyt, és eredményekben(!) gazdag új évet kívántak.