Frissítve: 2017.10.14

Facebook Oldal

Nehezen indult, majd sima győzelem lett a vége... Aszód FC-Vác-Deákvár SE: 7-2 (2-2);

 

Jól sikerült klubunk új utánpótlás edzőjének szombati bemutatkozása. Masznyik Dávid külföldi munkavállalása miatt Boda Gergő vette át U13-as csapatunk trenírozását. Vezetésével szombaton U13-as együttesünk hazai pályán, gólzáporos győzelmet aratott a komoly utánpótlás hagyományokkal rendelkező szomszédos Hévízgyörk felett. Gartulálunk a fiatal szakembernek, jó munkát, sok sikert kívánunk neki és csapatának. (U13 csapatkép itt!)

U19-es csapatunk a bajnoki táblázat 4. helyezett együttesét, Vác-Deákvárt fogadta. A mérkőzés sokáig gól nélküli döntetlent hozott, majd a második félidőben a hazai védelem nem tudott felszabadítani, s egy lecsorgó labdát a váciak az aszódi kapuba gurítottak. A mérkőzés végén szabályos egyenlítő góltól fosztotta meg a téves játékvezetői ítélet az aszódi fiatalokat. A vendégek kapufájánál ott állt egy váci védő, így az aszódi akció biztosan nem indulhatott lesről. Az eredménytől függetlenül jól és lelkesen játszott Kvaka Zsolt együttese, és tavasszal minden csapattal szoros meccsett tudott játszani.
A felnőttek mérkőzésén a 23.percben szerzett vezetést Aszód. Gerhát Viktor a váci kapu előtt keresztbe lőtte a labdát, Müller Péter félmagasan a hálóba fejelt (1-0). Egy perccel később szinte ugyanez a jelenet zajlott le, ám ezúttal az aszódi kapu előtt (1-1). A 41.percben Káposzta Bence utolsó védőként elcsúszott, a mellette kilépő váci csatár elhúzta a labdát Vikor István kapus mellett, majd higgadtan a hálóba gurított (1-2). A 45.percben Tóth Barna beadásából a jókor érkező Braun Tamás fejjel egyenlített (2-2).
A szünetben cserélt Aszód: Dobes Raymond helyett Kovács Dániel lépett pályára. A második félidő elején több veszélyes vendég támadás végén Vikor István bravúrjai mentette meg a hazai csapatot a góltól. A 60.percben Müller Pétert Döme Tamás váltotta. A 66.percben Gerhát Viktor pontos jobb oldali beadására Nagy Krisztián emelkedett a legmagasabbra, fejes góljával átvettük a vezetést (3-2). A 69.percben Braun Tamást az élete első felnőtt labdarúgó mérkőzésén pályára lépő Köntös Ádám váltotta. Sok sikert kívánunk a fiatal játékosnak! (A mérkőzés ezen szakaszától már három U19 korú aszódi labdarúgó volt a pályán!) A 79.percben Gerhát beadását Tóth Barna keresztbe fejelte a váci kapu előtt a labdát, Nagy Krisztián szintén fejjel a kapuba bólintott (4-2). A 81.percben Kovács Kristóf beadását Kovács Dániel kapásból a hálóba vágta (5-2). A 82.percben Kovács Kristóf pontos bal oldali beadásából Nagy ismét fejjel növelte az aszódi gólok számát (6-2). A 88.percben Krecsmarik Patrik állította be a mérkőzés végeredményét (7-2).
Összefoglalva: amíg bírta erővel a váci alakulat, addig döntetlenre állt a meccs. A második félidőre közepére elfogyott a váciakból az erő, így az aszódi csapat egyik gól szerezte a másik után. Nagy Krisztián mesterhármast ért el fejjel, és két utánpótlás korú labdarúgónk is eredményes volt. Ilyen arányban is megérdemelt volt az aszódi csapat győzelme.

A mérkőzésről készült képeket megtekinthetik a galériában !

Nagy Krisztián mesterhármast ért el...