Frissítve: 2017.10.14

Facebook Oldal

U13: Aszód FC - Tura VSK 1:1

 

Kellemes labdarúgó időben, szép számú érdeklődő szülő és szurkoló hangos biztatása mellett került sor az Aszód FC – Tura VSK U13-as csapatok mérkőzésére.

Az NBIII Mátra csoportjában évek óta meghatározó felnőtt turai egyesület utánpótlás csapata ősszel Turán sima 5-0-ás vereséget mért az alakulóban lévő aszódi gyerekek csapatára. Éppen ideje volt hát megmutatni, mennyit fejlődtek fiaink az azóta eltelt időben. Sokat…
Igazán izgalmas, fordulatos mérkőzésen az első félidőben szabadrúgásból szerzett vezetést Tura.
Szünetben Boda Gergő edző alaposan felrázta csapatát. A második félidőben többet birtokolták az aszódiak a labdát, átvették a játék irányítását, és egyik veszélyes akciót a másik után vezették. A kapuban Ondrik Richard szinte szárnyalt, hátul a védelemben Bojtos Bálint és Kaszás Máté magabiztosan rombolta a vendégek akcióit és pontos labdákkal indította a csatárokat. Elöl Djácsuk Iván és Kiss Bence (érdemes ezt a két nevet megjegyezni…) folyamatosan veszélyt jelentett a turai kapura. Ha Iván fejese nem a kapufát találja telibe, akkor a győzelem is meglehetett volna. Mindenki küzdött, harcolt, szinte csúsztak-másztak a gyerekek. Igazán élmény volt nézni őket.
A döntetlennel a vendégek lehettek elégedettebbek, hiszen az aszódi csapat győzelmet érdemelt volna. U13-as csapatunk új edzője, Boda Gergő irányítása alatt a csapat az elmúlt három forduló alatt nem szenvedett vereséget! Rúgott 25 gólt, miközben 5 gólt kapott.

Gratulálunk U13-as csapatunknak, megérdemelték a meccs végi tapsot!