Frissítve: 2017.06.05

Facebook Oldal

Emberhátrányban is vezettünk, mégis elbuktunk... Verőce SE - Aszód FC: 2-1 (0-1); U21 mérkőzésen: Aszód FC - Pécel SE: 1-4 (1-3)

A Duna parti Verőcére látogatott ma felnőtt csapatunk, míg az U21 hazai pályán várta Pécel csapatát. A fiatalok az első félidőben még jól tartották magukat, Széles Józsi 30.percben szerzett szépségdíjas szabadrúgásgóljának tapsolhattak a csapat szurkolói.
Sajnos a második félidőben előjöttek a "szokásos" fegyelmezetlenésgek, melynek kiállítás lett a vége. Így esély sem maradt a szépítésre. Amíg a szakvezetésnek nem sikerül rendet tenni a fejekben, addig nem tud eredményes lenni a csapat, melyben egyébként sok nagyon ügyes, de még nagyon fiatal játékos pallérozódik. A rendteremetés lesz talán a következő hét legfontosabb feladata...
Sajnos ugyanez igaz a felnőtt csapatra is. A felnőttek mérkőzésén a 21.percben egy-két kemény aszódi belépő után Szabó István lépett páros lábbal csúnyán ellenfelébe, azonnali piros lappal mehetett az öltözőbe, s hozta 70 percre súlyos hátrányba társait. A kiállítás meglepő módon az aszódiakat rázta fel. A 25.percben Sinkó tálalt pazar labdát Oláh Tamás elé, aki mintegy 30 m-re a hazai kaputól a kifutó kapus mellett a hálóba gurított (0-1). A 31.percben ismét Aszód veszélyeztetett, Gerhát beadását a nagy kedvvel játszó Oláh emelte kapu fölé. A 40.percben Kovács Kristóftalált közelről a hálóba, les miatt azonban szabadrúgással folytatódott a játék.
A szünetben cserélt edzőnk, Dobes Attila. Mihalik Istvánt Késedi Gábor váltotta. Egyre inkább kapuja elé szorult az Aszód, egyre kevesebb labdát tudtak megtartani, egyre jobban nyomott Verőce. A 12.percben Hugyecz Márkot Kovács Dávid váltotta. Sajnos éppen Dani embere volt, aki a 68.percben egy bal oldali 40 m-es beadást közelről a hálónkba fejelt (1-1). Újabb cserékkel próbálta erősíteni a védelemet Dobes, Oláh Tamást Bodnár Miklós, majd Sinkó Józsit Krecsmarik Patrik váltotta. Hiába állított ki a játékvezető egy reklamáló verőcei játékost, hiába lett létszámegyenlőség, a játék képe nem változott. Mindent egy lapra téve rohamozott Verőce, kétségbeesetten védekezett Aszód. A teljes aszódi védelem (Káposzta Bence, Káposzta Balázs, Domján Norbert és Kovács Kristóf) hősiesen, sokszor saját testi épségüket sem kímélve védekezett. A 89.percben az asszisztens jelzésére szabadrúgáshoz jutott alig az aszódi tizenhatos vonala előtt Verőce. Sajnos éltek a tálcán kínált lehetőséggel (és a rosszul felállított sorfallal), és az aszódi kapuba tekerték a labdát (1-2). A 91.percben vége lett a mérkőzésnek.
Összefoglalva: korán létszámhátrányba került Aszód, Verőce pedig van olyan jó csapat, hogy szinte lépésről-lépésre bedarálta az egyébként jól védekező aszódi csapatot. Így három mérkőzéssel a hátunk mögött csak egy pont szerénykedik az Aszód FC neve mellett a bajnoki táblázatban. Folytatás szeptember 12.-én csütörtökön Aszódon, amikor is pótoljuk a GEAC ellen elmaradt első fordulót. Csak a győzelem az elfogadható eredmény!



A mérkőzésről készült képeket megtekinthetik a galériában !