Frissítve: 2017.06.05

Facebook Oldal

Becsülettel helytálltunk Tápióságon, az Úri ellen… Úri KSK – Aszód FC: 4-0 (2-0)

 

Az úri sportpálya fegyelmi bezárása miatt Tápióságon lépett pályára csapatunk. Szombati forduló révén, valamint néhány játékosunk váratlan és nehezen magyarázható távolléte miatt U19-es csapatunk több játékosa is ma debütált felnőtt bajnoki mérkőzésen.

Az első negyedóra kiegyenlített játékot hozott, majd két középpályán történt labdavesztésünkből két gyors gólt szerzett a hazai csapat (2-0). Összeomlás helyett azonban összekapta magát együttesünk és ismét kiegyenlített játék alakult ki. A hazaiak támadtak többet, az Aszód inkább gyors kontrákat igyekezett szervezni. Elöl az újonc Bozsik Gergő kapufája, majd Kvaka Bálint helyzete jelezte, benne vagyunk a meccsben. Szünetre kétgólos hátránnyal vonultunk az öltözőbe.

A második játékrész is hasonló játékot hozott. Kétgólos vezetés birtokában kényelmesen focizgatott a hazai csapat, nálunk Kovács Dani és Bozsik Gergő veszélyeztetett. Egészen a 74. percig maradt az eredmény, ekkor egy rosszul elvégzett kirúgást fordítottak a kapunkba (3-0). Mivel a gól előtt minden aszódi játékos az előre jelzett játékvezetői sípszóra várt, az viszont elmaradt, majd ebből gólt kaptunk, az aszódi játékosok heves reklamálásának a spori piros lapja vetett véget. Az aszódi Szabó Gabi mehetett zuhanyozni. A végére, emberhátrányban már teljesen elfogyott a levegőnk, egy beadásból közelről kaptunk még egy gólt (4-0).

Összefoglalva: tisztességgel helytállt a nyolc utánpótlás játékost felvonultató csapatunk. Mindenkinek csak a köszönet jár azért, hogy első szóra jöttek a mérkőzésre, és bátran, becsülettel felvették a küzdelmet az években és izomtömegben is több hazai csapat ellen.