Frissítve: 2017.08.20

Facebook Oldal

Jöhet a nyári szünet...Péteri KSK – Aszód FC: 7-2 (4-0);

 

Sajnos, szokás szerint ismét alaposan felforgatott csapattal érkeztünk Péterire. Sérülések, elfoglaltságok miatt ismét az U19-es csapatunk alkotta felnőtt gárdánk gerincét.
Az eredményre tekintve sok jót nem tudnék a mérkőzésről elmondani. Az aszódi fiatalok nagy része nem tudott élni a lehetőséggel, vagyis nem tudta – ma sem – bebizonyítani, hogy alapembere lehetne felnőtt csapatunknak. Alapvetően nem a képességekkel van a baj, hanem inkább a bátorság és a győzni akarás hiányzott, hiányzik. Ha nekem tizenévesen megadatott volna, hogy a felnőtt csapatba játszhattam volna be magam, bizony mondom kezemet-lábamat törtem volna, hogy bizonyítsak…

Összefoglalva: a pontszerzéstől messze voltunk, de a gólarány túlzó, hiszen ismét több ziccert – többek között egy büntetőt is – hibáztunk.

Vége a bajnokságnak, jöhet a nyári pihenő. Nehéz bajnoki éven vagyunk túl, de valószínűleg a bent maradást elértük, így ismét a megyei II. osztályban folytathatjuk. A szurkoló optimista. Új csapatot építünk, és megyünk előre, nem adjuk fel. Találkozunk augusztusban a bajnoki nyitányon!

Köszönöm a mellettünk és a klub mellett kitartó játékosoknak, edzőknek, szurkolóknak az egész éves segítséget!

Tisztelettel: Kovács Tamás elnök.