Frissítve: 2018.11.19

Facebook Oldal

Otthon maradtak a góllövő cipők… Aszód FC – Csomád KSK: 1-1 (0-1)

 

Vasárnap délután, kellemes késő nyári időben, sajnos a szokásos helyi és vendég érdektelenség mellett került sor a csomádiak aszódi vendégszereplésére.

Álmosan kezdtek a csapatok, sok hibával játszott mindkét együttes. A 18. percben az aszódi Vogel Márkot kellett ölben lehozni a pályáról, egy rossz lépésnél szegény fiúnak a térde bánta a mozdulatot. Innen kívánunk Márknak gyors gyógyulást! Kényszerű csereként helyére Szénási Ákos lépett pályára.

A sok hiba ellenére mégis az Aszód játszott veszélyesebben, először Hegedűs Norbert került helyzetbe, de éles szögből leadott lövését hárítani tudta a vendégek kapusa. Az Aszód birtokolta többet a labdát, de nem volt igazán átütőerő a támadásokban. A 26. percben Szénási Ákos ordító helyzetben a kapu fölé lőtt. Aztán ahogy lenni szokott a sok kihagyott helyzet után az első félidő hajrájában egy rossz labdaátvételből lefordultak rólunk a vendégek, és a csomádi Pócsik András Nagy Tamás kapusunk mellett a hálónkba gurított (0-1).

Szünetben cserékkel próbált életet vinni csapatunkba Baranyai Pál edző. Lakatos Valériót és Szamosi Pétert Ondrik Bence és Zdenkó József váltotta. Változott is a játék képe, folyamatos nyomás alatt tartottuk a csomádi kaput. A 68. percben Baranyai Pál is játékba állt, majd a 80. percben Kovács Erik is pályára lépett. De az egyenlítő gól csak nem akart megszületni. Két kapufát rúgtunk, majd a gólvonalról pattant ki a labda, vagy a csomádi kapus tolta szögletre a lövéseket. A 84. percben a labda helyett Pecze Péter lábát találta el a vendégek védője a tizenhatoson belül, a jogos tizit Hegedűs Norbi magabiztosan értékesítette (1-1). Benne volt a győztes gól is a levegőben, de nagy helyzetben Hegedűs Norbi is hibázott, majd Pecze Peti lövése gurult el a kapufa mellett. Hosszabbítás nélkül, döntetlen állásnál lefújták a meccset.

Összefoglalva: annyi helyzetet hagytunk ki a mai mérkőzésen, hogy azzal három meccset is nyerni tudtunk volna. Nem tett jót a csapatnak az elmaradt múlt heti forduló, 45 percet kellett várnunk, hogy felpörögjenek a fiúk. Egy jó ellenféllel szemben ez ma csak egy döntetlenre volt elég.

Utánpótlás csapataink viszont alaposan belehúztak. Szombaton U14-es csapatunk Isaszeg ellen 9-1-re győzött hazai pályán. Góllövők: Gergely Tamás (4), Molnár Balázs (2), Nagy Zoltán (2), Gólya Bálint. Edző: Kovács Erik Balázs. Vasárnap délelőtt U16-os együttesünk Budajenőre utazott. Kiss Tamás edző csapata nagyszerű játékkal 5-3-ra győzött. U19-es csapatunk ma szabadnapos volt.